Donald Trump utánzása népszerű sport lett az Egyesült Államokban. Sokan, köztük programok is próbálkoznak vele.
Az MIT Számítástudomány és Mesterséges Intelligencia Laborjában (CSAIL) kutató Bradley Hayes például a Trump győzelmi szónoklatain elhangzott mondatokon alapuló ideghálót fejlesztett és tanított be az elnökjelölt-aspiráns beszédére. (Az ideghálók az emberi agy szerkezete alapján modellezett tanuló mesterségesintelligencia-rendszerek, amelyek idővel saját maguktól találnak információmintákat.)
Hayest egyrészt egy Shakespeare-en trenírozott idegháló, másrészt egy Trump általános iskolásokra emlékeztető beszédstílusát feszegető újságcikk inspirálta.
„Trump nyelvezete egyre inkább leegyszerűsödik, így arra gondoltam, hogy modellezési szempontból ő a legjobban kezelhető elnökjelölt-aspiráns” – magyarázza a kutató.
A Trump MI-t órák hosszat gyakoroltatták a valódi Trump beszédein. Véletlenszerűen választott betűket mondatkezdéshez, és a mondatokat betűről betűre dolgozta ki. Az MIT sajtóközleményben fejtette ki, hogy ha a bot M-et választ, valószínűleg A, majd K követi, és a betűzés addig tart, amíg kijön Trump kedvenc szövege: „Make America Great Again.”
Hayes Trump egyik kedvenc online közegére, a Twitterre alkalmazta az @DeepDrumpf nevű botot. Az elnevezés egy Trump örökségével kapcsolatos John Oliver szövegre utal. (John Oliver angol politikai kommentátor, tévéműsor-vezető, színész.)
A bot Trump szaggatott, staccato stílusú tweetjeihez meglepően hasonló üzeneteket generál. Mivel véletlenszerűen hozza létre őket egy komputer, értelemszerűen nem mindig tökéletesek, néha semmi értelmük sincs, máskor nagyon hiányosak a mondatok.
„Eléggé olyanok, mint maga a jelölt” – olvasható az MIT sajtóközleményében. Hayes elmondta, hogy a többi jelöltaspiránsról is készíthet botokat, aztán hagyja őket egymással beszélgetni.
A következő választáson talán nem is lesz már szükség vitákra, elég, ha a botok a Twitteren eldiskurálnak egymással. Csomó időt takarítanánk meg vele.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
Donald Trumpnak az általa nagynak és gyönyörűnek nevezett, szerteágazó, Amerika sok rendszerét megreformáló salátatörvénnyel sikerült elérnie második elnöksége első nagy törvényhozási sikerét.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2016. március 08. 09:54
Ha a politikusokat akarjuk pótolni, akkor meg kell tanítanunk a robotokat ígérgetni, hazudni és mindig mást mondani.